2011. április 15., péntek

Apraja-falva, avagy a gyermekcsoport fellépése Mágocson


Kedves Olvasó!

2011. március 27-én a Babarci Magyar-Német Baráti Kör gyermek tánccsoportja Mágocson lépett fel.
Szakmai zsűri előtt mérettetett meg a kis csapat, ismét bebizonyítva.... de erről kicsit később.

Az idő nem volt éppen kegyes hozzánk, szeles, hűvös időben indultunk útnak.
Megérkezésünk után lehetőségünk nyílt arra, hogy a gyerekek fellépés előtt még egyszer elpróbálják a táncot.A művelődési ház, illetve színpada is hatalmas volt a "megszokott hazai pályához" képest, így már az első lépéseknél kiderült, a gyerekek akik a kis színpadhoz vannak szokva, nem tudják kitölteni a rendelkezésre álló teret.
Aztán jött a második próba... Már sokkal jobb volt, de nem az igazi. (És itt a mi próbálási időnk lejárt, másik fellépők következtek egy rövid gyakorlás erejéig)
Rengeteg fellépő jött el a megmérettetésre, színes programokat láthattunk.
Aztán jöttek a picik... és az a profikat is megszégyenítő magabiztosság, ahogy a táncukat előadták. Minden túlzás nélkül mondhatom, óriási sikerrel.Megmutatták, amikor "élesbe" megy, nagyon precízen tudnak táncolni!

A szakmai zsűri értékelését délután hallgatta meg Anyes.
Kicsit vegyes érzelmekkel fogadtuk az építő jellegű kritikát, miszerint: túl profin táncolnak, kevés a játékos elem a táncban (hja kérem, ők megtanultak polkázni), és kár, hogy egyszínű a ruházatuk.
Nekem erről az ugrott be, mintha a zsűri egy FERRARI kipróbálása után úgy minősítené: - - Jó kis kocsi, csak kár, hogy gyorsan megy.

A tarkaság mentes egy színű ruházat meg szerintünk így szép ahogy van.

Szép volt Kicsik!

/Gépház/

Nincsenek megjegyzések: