2010. augusztus 28., szombat

Tánctábor 2010.

Szülő: - Milyen volt a tábor?
Gyerek : - Jó!
Szülő: - Bővebben?!
Gyerek: Tök jó!

Gondolom néhány szülő, és csemetéje között elhangzott ilyen, vagy hasonló "kimerítő" párbeszéd a táborral kapcsolatban.
Megpróbálok egy kis élménybeszámolót írni, had tudják meg azok is, akik nem tudtak részt venni eme eseményen, milyen volt a tánctábor.
A leírás saját tapasztalataimra alapul, hisz aki ott volt tudja, minden délután meglátogattuk a táborlakókat, és igyekeztük "tovább" emelni a hangulatot.

Az első két nap nem volt kegyes a lakókkal, kaptak esőt, hideget,így az utazótáskákba pakolt rövid ujjú ruházat csak arra volt jó, hogy a hosszú alá jó sokat felhúzzanak. A szúnyogriasztó, illetve napolaj elővétele pedig a legfeleslegesebb cselekedetnek tűnt.
Még szerencse, hogy Liptód, és Babarc között a távolság nem sok, így minden anyuka fejvesztve rohant haza meleg göncökért.

A táborban lakó gyerekeket szerencsére nem nagyon izgatta a rossz idő, feltalálták magukat.Persze azért volt program bőven: kiállítást nézhettek meg, volt íjászat, agytorna, kézműves foglalkozás, továbbá fedett helyen csocsó, asztalitenisz, darts, kártya, társasjáték.
Amint javult az idő, előkerült a foci, a tollas, és idén is nagy sikere volt a gólyalábaknak is.
Meghirdetett verseny is volt: a táborozás ideje alatt, az ott szálló csapatok egymást pontozva "Tiszta szoba" versenyt rendeztek, melyet a Lányok csapata nyert meg.
Természetesen csoki jutalomban mindenki részesült.

A szórakozás mellett komoly munka folyt, hisz a tábor ideje alatt a csoportok új táncokat tanultak be, melyet a gálaesten nagy sikerrel mutattak be.Erről fényképes összeállításunk "beszéljen".

Néhány szót a "háttérben" tevékenykedőkről is.Az ifjú táncosok mellett néhány anyuka is a tábor lakójává vált, ők gondoskodtak a gyerekek étkeztetéséről, illetve tüntették el a "kajálások nyomait".Nekik a szórakozásra inkább estefelé nyílt lehetőség, így nem csoda, ha késő estig ment a viccelődés.
Szerencsére nagyon jó a csapat, így fegyelmezetlenségről szó sem volt, a tábor a gyerekeket szoros barátokká kovácsolta össze.

A többi résztvevővel beszélgetve egyértelműen kiderült, korosztálytól függetlenül gyerek és felnőtt egyaránt nagyon jól érezte magát, elhangzott olyan mondat is: Jövőre lehetne picit hosszabb is a táborozás.
Kívánom, legalább ilyen hangulatban, és úgy legyen.

A többit a zenés beszámolókra bízom.

Nincsenek megjegyzések: